Meindl márkaleírás

Meindl márkaleírás

Meindl általános ismertetető


A MEINDL bakancsok és túracipők széles típusválasztéka lefedi a természetért rajongó emberek lábbelikkel szemben támasztott magas igényeit, a könnyű séták és kirándulások komfortos cipőitől egészen az alpinista expedíciók robusztus bakancsaiig. A felépítési különbségeket – jól megjelenített módon, keménység és merevség szerint – hat kategóriára bontva „A”; „AB”; „B”; „BC”; „C”; „D” jelzésekkel illetik („A” – puha, „D” – kemény).
A tartósság és a lépésstabilitás mellett elsősorban az optimális anatómiai szempontokat tartja a Meindl fontosnak, hogy ne csak a lábbeli, hanem használója is sérülésmentesen „vészeljen át” egy-egy – a lábra ható, és a hátizsák súlyával növelt terhelésű – túrát, vagy expedíciót. Ezeknek köszönhetően válik bakancsunk azzá, amivé egy bakancsnak idealizáltan válnia kell:
Legjobb és leghűségesebb társunk a gyalogösvényeken, sziklás bérceken, hogy emlékeinkben évtizedekkel később is a festői tájakon megtett könnyű léptek domináljanak…
 

Cégtörténet


A német Kirchanschöring ősi bajor településén élő Meindl család cipőkészítési hagyománya – hiteles adatok szerint – egészen 1683-ra nyúlik vissza. A família első cipőkészítő mestere akkor Petrus Meindl volt.
Önálló vállalkozásként bejegyezve 1928-tól működik a cég, a nagyhírű hagyományokat megalapozó Lukas Meindl-el és két cipésszel.
1948-tól fia, Alfons Meindl segíti a cégalapító munkáját, ekkor még mindig csak 10 dolgozót foglalkoztatnak.
1949-ben Alfons Meindl Münchenben kiállítja kézzel készített lábbelijét, ahol komoly elismerést kap.
1955-ben fivére, Hannes Meindl is részt vállal a cég munkájában. Ebben az időben már eredményesen fut a vállalkozás.
Lukas Meindl 1974-ben bekövetkező halála után a két utód összefogva átveszi a felelősségteljes vezetést.
1975-től a környező területről is bevonnak munkaerőt, mert a megnövekedett igényeket már nem képesek ellátni a Kirchanschöringben rendelkezésre álló szakemberek mennyiségével. Ebben az évben – először – közzéteszik a különböző termékkategóriáknak megfelelő outdoor katalógusukat.
1976-ban a Meindl cég nyeri meg a német cipészbajnokságot.
1978-ban a cég által támogatva indul útjára a Lhotse-Mt.Everest expedició. Hubert Hillmayer Meindl bakancsban áll a világ tetején.
A trekking cipők fejlesztésében úttörő Meindl, 1981-ben az első Európában, aki a Gore-Tex céggel együttműködve bakancsaiba vízálló-lélegző réteget épít be, „Meindl Air-Active Technology” néven.
1983-ban a Salomon céggel együttműködik az SNS-System (sífutó kötésrendszer) kifejlesztésében.
A legfiatalabb Lukas Meindl végzett cipőgyártó mérnökként csatlakozik atyái társaságához. Ő a nagy hagyományokkal rendelkező kirchanschöringi család 11. cipőkészítő generációja.
1991-ben alapítványként létrehoz egy természeti bizottságot.
1996-ban Lars Meindl (Alfons Meindl másik fia, Lukas testvére) csatlakozik a társasághoz. Ez évben elnyerik az „Európai Outdoor Díj” kitüntetést a Meindl Island Pro modellel. Ekkorra a cég évi 950.000 pár cipőt állít elő.
1999-ben az elmúlt 10 év legsikeresebb modelljéből, az Island Pro-ból eladják az 500000. párat!
2000-ben a Comfort Dry technológia alkalmazása.
2001-ben kifejlesztik az Air Revolution és az MTH Magic Line sorozat típusait. Az Air Revolution sorozat elnyeri az ISPO-n az „Európai Outdoor Díj” kitüntetést és a érdekeltek elismerését.
2003-ban az Island Pro-ból eladják az 750000. párat!
2006-ban piacra dobják legfrissebb fejlesztésüket: az MFS bakancsbélelésüket (MFS=Memory Foam System, azaz Emlékező Hab Rendszer). A cipőfelsőrészbe integrált szivacsréteg a viselés hatásáras felveszi tulajdonosa lábformai adottságait, és hosszútávon megőrzi azt.
2008-ban létrejön az Alfons Meindl Szociális Alapítvány, mely az önhibájukon kívül hátrányos szociális helyzetbe került emberek megsegítésére irányul, és akik nem kapnak máshonnan támogatást.
 

A Meindl cég filozófiája


A Meindl azon kevés márkák egyike, amelyiknek legjelentősebben termelő üzeme ténylegesen az eredeti anyaországban, azaz Németországban van. A kirchanschöringi gyár – 200 munkavállalójával – változatlanul bajor minőséget állít elő a Meindl több mint 300 éves hagyományainak megfelelően. A termelési módszer változott az idők során – több a gépesítés és kevesebb a kézi munka – de egy dolog nem változott: a megbízható és kiváló minőség, valamint a folyamatos fejlesztés (innováció). Ezt nem volt könnyű megtartani a megnövekedett mértékű tömegtermelés ténye mellett.
Ma már több mint egymillió pár lábbelit állítanak elő évente, és forgalmaznak szerte a világon. A célterület rendkívül sokszínű: az Alpoktól az afrikai sivatagokon át Ázsiáig, Dél-Amerika dzsungeleitől az ausztrál vadonig számtalan alpinista, kalandor és kikapcsolódni vágyó gyalogol és utazik a Meindl lábbelijeiben, és esküszik a márka bakancsaira illetve cipőire.
A magas minőségű termékek megkövetelik az ugyanolyan szintű kereskedelmet és a speciális partneri bánásmódot. Ennek érdekében tovább bővítették a németországi logisztikai központot. Az eredményes évek során számtalan hazai és nemzetközi díjat és elismerést nyert a cég, mely megerősíti a minőségi színvonal és a folyamatos innováció megtartását, ill. további növelését.

A Meindl örökérvényű mottója:
„Sosem szabad megállni, mindig keresni kell egy jobb megoldást” /Lukas Meindl/
 

MFS® - Memory Foam System 

MFS - Memory Foam System

 

 1.
Air-Active-technológia a rázkódás csillapítás és megfelelő szellőzés érdekében
 2.DIGAfix fűzőkampó
 3.könnyedén használható fűzőlyukak
 4.magas gumiszegély
 5.pronáló és szupináló PU kialakítások a köztestalpban
 6.hálós szerkezetű szivacspárna a kényelem és méretre igazíthatóság érdekében, valamint a hálós szerkezet elősegíti a megfelelő levegő keringetést
 7.az MFS rendszernek köszönhetően a bakancs hő hatására a boka és a sarok tájékán felveszi a láb formáját
 8.hálós szerkezetű habréteg, mely elősegíti a bélés és külső réteg megfelelő szellőzését
 9.kiváló szellőzés
 10.stabilabb fűző kampó kialakítások


MFS®-Vakuum

Tökéletes illeszkedés és méretre igazítás. Ezeket a tulajdonságokat teszi lehetővé az MFS vákuum rendszer. Tökéletes anyagkombináció, technológia és kidolgozás. Az eredmény: semmihez sem hasonlítható járásélmény.  

 

MFS®-Vakuum
 
 1.speciális habréteg gondoskodik a felső cipőrész tökéletes illeszkedéséről
 2.az MSF vákuum habréteg tökéletes illeszkedést biztosít a boka és nyelvrésznél
 3.az MSF vákuum habréteg a lábat gyengéden,mégis határozottan körbeöleli
 4.GORE sztreccs bélés: a tökéletesebb illeszkedés érdekében; varrat nélküli sarokrész a kidörzsölődés ellen
 5.MFS vákuum hab: nyomás nélkül képes felvenni a láb formáját
 6.MFS vákuum talpágy
 7.speciális sarokrész támaszték
 8.belső merevítő pillér
 9.SRSystem talp
 10.rázkódást csillapító elemek
 11.merevítő elemek, melyek révén a bakancs megtartja eredeti formáját és elősegíti a megfelelő légáteresztést
 12.orr-és kopásvédő borítás
 
b-dynamic technológiával gyártott talpágy
 
 1.masszív, nedvesség elvezető felső talprész 
 2.MFS vákuum hab, mely hozzáidomul a láb formájához
 3.polietilén habréteg a megfelelő rázkódás csillapítás érdekében
 4.polioximetilén anyagból készült rugós elemek találhatóak a talpbetét hosszanti talpboltozatába építve, melyek elősegítik a „sarok-lábujj mozgást”
 5.a talpbetét tökéletesen illeszkedik mindenki egyedi lábformájához és egyenletes súlyelosztást garantál a talpbetét teljes felületén
 6.masszív, nedvesség elvezető felső talprész
 7.a talpbetét gyapjú rétege elvezeti a nedvességet
 8.SRS rázkódást elnyelő elem
A puha, poliuretán ék alakú elemek gyűrűként fogják közre a rázkódást csillapító betéteket, optimális tompítást biztosítva ezzel. A poliuretán ék alakú elemek nyitott oldala lehetővé teszi a nagyobb fokú energiaelnyelést.
 9.poliuretán ék alakú elemek a stabilitás és a megfelelő rázkódás csillapítás érdekében
 10.a Vibram által kifejlesztett Meindl Mulitgriff 2 talprendszer
 

Alpine sorozat

Alpine Trek GTX

 

 1.DIGAfix fűzőkampó
 2.merevítő elemek
 3.A TS-rendszer biztosítja a térbeli stabilitást a talpba épített poliuretán szárny segítségével, valamint a sarokrész ék alakú elemei csökkentik a rázkódást és oldalirányító stabilitást kölcsönöznek a lábbelinek.
 4.EVA ék alakú elem
 5.SR speciális rázkódáscsillapító sarokrész
 6.az oldalsó ék alakú poliuretán elemek elnyelik az energiát, csökkentve a rázkódást
 7.sarokrész stabilizáló elemek
 8.SR rázkódáscsillapító elemek
 9.a cipő felsőrészének sztreccses anyaga tökéletes illeszkedést biztosít
 10.sarokmerevítő pánt

 

Szteccses anyagú gallér a cipőszár felső részén
A cipőszár felső részén található sztreccses anyag védőgallérként funkcionál. Szorosan körbeöleli a bokát, de nem nyomja azt. A gallér megakadályozza a homok, kövek, jég és hó bekerülését a cipő belsejébe. Körmérete húzózsinórral szabályozható.

Magasabb gumiborítás, mely végigfut a cipő peremén
Szteccses anyagú gallér a cipőszár felső részén Magasabb gumiborítás, mely végigfut a cipő peremén
A cipő külső peremén magasabb a gumiborítás, így jobban védi a cipőt a sérülésektől mászás közben. A magasabb gumi perem főleg a cipő orrészénél fontos.
Cipőfűző
A cipő befűzhető egészen az orrészig, így biztosabban fogja a lábfejet és lábujjakat. A tökéletes lábrögzítés főleg hegymászásnál fontos. A fűzőszemek rendkívül laposak és nem állnak el a cipőtesttől.
 

 

Meindl Alpine talp – B, C kategória

 

 1.A TPU köztestalp megfelelő merevséget kölcsönöz a cipőnek 
 2.speciális sarokrész kialakítás hágóvasak csatakoztatásához
 3.EVA köztestalp a megfelelő rázkódáscsillapítás érdekében
 4.EVA rázkódáscsillapító elemek
 5.Vibram Meindl Multigriff®2 talp
 6.szupináló
 7.EVA rázkódáscsillapító sarokelem
 8.pronáló
 9.A cipőfűző lyukak teljesen leérnek a lábujjig, elhelyezkedésük aszimmetrikus, így tökéletesen lábunkra igazítható a lábbeli.
 10.A poliuretán réteg a lábujjak felé vékonyabbá válik. A rázkódást csillapító puha EVA anyagú talpágy a sarokrészig tart, így talpunkkal jobban érzékeljük az egyeletlen talajt, mozgásunk biztosabbá válik.
 11.TPU köztestalp a megfelelő talpmerevség érdekében
A cipőrészt magasan futó gumiborítás védi a sérülésektől.
EVA anyagú rázkódás csillapító talprész, melynek vastagsága a sarokrésznél a legnagyobb

 


Az eredeti dupla varrás technológiája – Minőség első ránézésre

A Meindl cég generációk óta tökéletesíti az általa kifejlesztett dupla varrás technológiát. Ez a technika mesteri szintet követel meg a suszterektől, így csak nagyon kevesen képesek rá. Egyes hegyi-, túrabakancsok valamint a legtöbb brogues kategóriába tartozó modellek (alkalmi cipők) ezzel a technológiával készülnek. Ezek a cipők kiváló minőségükkel és hosszú élettartamukkal tűnnek ki a többi lábbeli közül. Ezeket a modelleket könnyen felismerhetjük a szembetűnő dupla varratokról.  

 

Az eredeti dupla varrás technológiája – Minőség első ránézésre

 

 1.puha felsőrész    6.speciális fedőréteg
 2.poliuretán hab a bokarésznél
   7.bőrbélés
 3.polietilén merevítő háló
   8.bőr talpbetét
 4.speciális fedőréteg
   9. nylon kötés
 5.rázkódást elnyelő elem
   10.szegélyvarrat
     11.ikervarrat
     12.gumi köztestalp

 


Air Revolution® technológia a Meindl-től

Légkondicionált lábbelik. Ezen innováció optimális mikroklímát teremt a cipő belsejében és hozzájárul a megfelelő légáteresztéshez. A cipő nyelve 3D hálós és lyukacsos, szivacsszerű anyag kombinációja, ami lehető teszi a levegő szabad áramlását a cipő belsejében (1). A speciális anatómiai forma eléréséhez mikro-polár anyagot varrtak a nyelvbe (2). A cipő nyelvrészét két helyen is erős tépőzár rögzíti (3).


Jobb szellőzés, nagyobb levegőáramlás.

Az Air Revolution® technológiával gyártott bélést továbbfejlesztették, valamint egy fedőtalpbéléssel egészítették ki a cipőket, melyek tökéletessé teszik az Air Revolution® rendszert.
A cipő nyelvébe szellőzőcsatornákat építettek be (3). Ezek a nyelv mindkét oldalán megtalálhatóak, hálós anyagú borítással (1). Így nem csökken a levegő keringetése és a nyelvrész sem veszít kopásállóságából, valamint tökéletesen lábunk formájához illeszkedik. További újítás a nagypórusú habszivacs alkalmazása, mely tovább növeli a lábbeli előnyös tulajdonságait.

Air Revolution® technológia a Meindl-től
Air Revolution® technológia a Meindl-től1. 3D hálós anyag mindkét oldalon
2. MFS nagypórusú habszivacs
3. lyukacsos szerkezetű szivacs
4 mikro-gyapjúszálas rögzítő elemek

teljes hosszában lyukacsos, szivacsos anyag

Air Revolution® technológia a Meindl-től

 

A láb felemelésekor: friss levegő áramlik be a bakancs belsejébe

Air Revolution® technológia a Meindl-től

 

Talajfogáskor: a meleg levegő kiáramlik a bakancs belsejéből



Meindl Multigriff® talpszerkezet kialakítás a Vibram®-tól    Anatómiai zoknik

Meindl Multigriff® talpszerkezet kialakítás a Vibram®-tól   
Anatómiai zoknik
1. Keményebb talpkialakítás a megfelelő stabilitás érdekében   Forradalmi technológia, akárcsak a bakancsok esetén

Az Air Revolution® zoknik koncepciójának részletei megegyezik az Air Revolution® bakancsokéval: kicsit vastagabb párnázat a láb rüszt részénél és minimalizált kidörzsölődési pontok. A szabadalmaztatott levegő csatornák és a pumpáló mozgást elősegítő technológia a zoknik esetében is tökéletesen működnek.
  • több levegőkeringetést biztosító szellőző csatorna
  • puha, csúszásgátlóval ellátott szegély
  • különálló párnázott elemek a rüszt és sípcsont területén
  • sztreccses anyag a tökéletes illeszkedés és kényelem érdekében
  • speciális párnázott részek a láb nyomásérzékeny pontjain
  • plüss talprész szabadalmaztatott, a levegő áramlását biztosító csatornákkal
2. Puha poliuretán rázkódáscsillapító elemek a sarokrészen és a talppárnáknál
  
3. Poliuretán rázkódáscsillapító elemek
  

 


Könnyű mászócipők - Talpalás

A hagyományos fröccsentési eljárással szemben az áthúzott formázás olyan gyártási módszer, amely során a felsőrész anyagát a köztes talp külseje körül húzzák le, így az nagyobb mérettartósságot kölcsönöz a cipőnek. A cipő bőr felső része leér a talpszerkezetig, ennek köszönheti kimagaslóan jók a minőségi tulajdonságai.

 

Könnyű mászócipők - Talpalás

 

 1. puha, rugalmas bőr
 2. puha, bőr bokarész
 3. puha habszivacs a tökéletes illeszkedésért
 4. GORE-TEX ® bélés
 5. LEFA saroktámaszték
 6. bőr-EVA talpbetét
 7. nylon köztestalp
 8. Vibram® talpél, erős EVA anyag a talp teljes szerkezetén
 9. puha, rugalmas bőr, mely tartást ad a lábnak
 10. a bőr talpbetét növényi cserzésű bőrből készült
  EVA, ék alakú talp megerősítés
  A növényi cserzésű bőr talpbetét megfelelő klímát biztosít a cipő belsejében.

A talp teljes hosszán rázkódást elnyelő rendszer biztosítja a kényelmes séta élményét.
 13. Kaptafára húzó gép: Az első lépése a talpalásnak: a cipő felső és alsó részét egymásra illesztik, majd rögzítik.

 

 

Könnyű mászócipők - TalpalásKönnyedén használható fűzőlyukkarikákKönnyedén használható fűzőlyukkarikák
A fűzőlyukkarikák speciális formájának köszönhetően a cipőfűző könnyedén átfűzhető azokon. A fűzőlyukkarikák fémből készültek, ezért rendkívül tartósak.
 
1. GORE-TEX bélés
2. puha habszivacs a tökéletes illeszkedés érdekében
3. kivehető talpbetét
4. nylon belső talp
5. bőrréteg a belső talp alatt
6. EVA köztestalp
7. csúszásgátló gumi talpél
8. természetes sarok-lábujj járás
9. barázdált talpazat
10. előre hajló sarokrész
11. poliuretán köztestalp

Multigrip®- & Multigriff®-SolesMultigrip®- & Multigriff®-Soles
A Meindl Multigrip társaság 30 évvel ezelőtt alakult meg és azóta több millió alkalommal bizonyíthatta töretlen fejlődését a számtalan típusú cipő magalkotásakor. Homorú keresztbarázdák, csúszásgátlók kialakítása a cipőtalp élein, rázkódást elnyelő és öntisztító talprendszer, kopásálló külső felületek teszik egyedivé a Vibram® cég által gyártott cipőtalpakat. A különböző modellek széleskörű felhasználhatóságot biztosítanak.

Könnyű mászócipők - Talpalás


Magic modellek- kivételesen sokoldalúak

Ha akár egy túraösvényen haladnánk, Nordic Walkingoznánk, könnyű hegyi lejtőre tévednénk, a városban bandukolnánk vagy üzleti megbeszélésre igyekeznénk, a Magic lábbeli modellek megbízható társai megterhelt lábainknak. A technológiai koncepció ezen modellek esetén az, hogy kiválóan alkalmazkodjanak az eltérő igényekhez, így tökéletes legyen a választás bármilyen mozgásformát is válasszunk.

 

Variofix®1
Variofix®1
A sarokrésznél végigfutó pánt tökéletesebbé és biztosabbá teszi a cipő befűzését. A sarokrésznél található nylon anyagréteg oldalról támasztja a sarok- és bokarészt.

A lábujjak védelméről megerősített TPU anyagból készült borítás gondoskodik.  

 

A lábujjak védelméről megerősített TPU anyagból készült borítás gondoskodik.

  1. Védi a lábfejet, főleg a lábujj részt, az esetleges sérülésektől.
  2. További megerősítés nylon anyagból.

Terep & XO rendszer

Magic modellek- kivételesen sokoldalúak
Ha akár egy túraösvényen haladnánk, Nordic Walking-oznánk, könnyű hegyi lejtőre tévednénk, a városban bandukolnánk vagy üzleti megbeszélésre igyekeznénk, a Magic lábbeli modellek megbízható társai megterhelt lábainknak. A technológiai koncepció ezen modellek esetén az, hogy kiválóan alkalmazkodjanak az eltérő igényekhez, így tökéletes legyen a választás bármilyen mozgásformát is válasszunk.

 

Terep & XO rendszer

 

 1.
Varioflex 1 szabadon futó sarokrögzítő rendszer 
 2.tökéletesen beállítható a megfelelő lábméretre így az egyenletes súlyelosztás biztosított
 3.Air Mesh hálós anyag
 4.a cipőfűző fék megvédi a cipőfűzőt a véletlenszerű kioldódástól
 5.a cipőfűzőt tépőzáras zseb rejti

 

 
Contagrip® talprendszer
 
  • a terepfutó cipők Contagrip talpa még extrém körülmények között is lehetővé teszi mozgásunk kivételesen jó irányíthatóságát
  • széles és lapos talpszerkezet
  • a lábközép stabilizáló biztos tartást kölcsönöz a cipőnek
  • vékony köztestalp, így lábunk alatt érezhető a talaj
  • az egyéni lábméretre alakítható rendkívüli sarokrögzítő rendszer
  • speciális kialakítású talpszerkezet
  • a talpak gyártása a SALOMON SA cég licence alá tartozik

 

Contagrip® talprendszer XO technológiával
A Contagrip talprendszer védelmet biztosít a lábnak, ugyan akkor természetes sarok –lábujjmozgást tesz lehetővé, köszönhetően a Flex rendszernek. A csúszásgátló külső talp optimális tapadást biztosít, így még extrém terepviszonyok sem fognak ki rajtunk. A terepfutó cipők súlya rendkívül alacsony.
 

 


Utazás a Meindel-lel – Magic inspiráció

Az ideális választás utazáshoz- helymegtakarítás, rugalmasság, szuper könnyű, kényelmes, több célú felhasználás.
A Meindl Travel, utazáshoz tervezett lábbelik puha és rugalmas bőrből készültek. Jól szellőző, rugalmas és víztaszító bélése minden követelménynek megfelel.
 

Utazás a Meindel-lel – Magic inspirációUtazás a Meindel-lel – Magic inspirációUtazás a Meindel-lel – Magic inspirációUtazás a Meindel-lel – Magic inspiráció
puha, rázkódást elnyelő talpágy
kivehető talpbetétbehajtható sarokrésza cipők egymásba illeszthetőek és máris a poggyászba rejthetőek

 


Kényelem wellness sport

Kismértékű különbség, nagymértékű hatás: hosszú távú kényelem koncepció

 

Kényelem wellness sport

1. Speciális kialakítás a talpélek részén


2. A nagyméretű lábujj kialakítás miatt a talpélekre nem nehezedik extra terhelés


3. Anatómiai kialakítás: szélesebb talpkialakítás


4. A Comfort fit kaptafát összehasonlítva a Trekking kaptafával a Comfort fit felfelé hajló íve sokkal nagyobb, ami nagyobb mértékű sarok-lábujj mozgást tesz lehetővé
 

 

Comfort fit wellness sport talp koncepció

A hosszú, könnyed, sarok-lábujj gördülő mozgás optimalizálja lépteinket.

 

Comfort fit wellness sport talp koncepció

 

 

 1.A cipő orrésze nem redőződik, így a sarok-lábujj mozgás még hatékonyabb
 2.Lekerekített talpbordázat
 3.Rázkódást csillapító elem
 4.Nylon betét a torziós stabilitás érdekében, mely a sarok-lábujj mozgást is elősegíti
 5.A láb anatómiai formájához igazított külső talp
 6.Természetes sarok-lábujj mozgást elősegítő speciális talp

 

 

 

 

A gyártó által használt anyagok, technológiák és eljárások

A kategória

A" - Ez a megjelölés azokat a Meindl bakancsokat és cipőket illeti, melyeket szabadidős tevékenységekhez és mindennapi használatra terveztek.

AB kategória

"AB" - Ez a megjelölés azokat a Meindl bakancsokat illeti, melyek alkalmasak alpesi legelők és alacsonyabb hegységek meghódítására.

B kategória

"B" - Ez a megjelölés azokat a klasszikus Meindl túrabakancsokat illeti, melyekben elindulhatunk hosszabb túrákra is.

BC kategória

"BC" - Ez a megjelölés azokat a Meindl túrabakancsokat illeti, melyek alkalmasak fix köteles túraútvonalak meghódítására. Hágóvas nem csatlakoztatható hozzájuk.

C kategória

"C" - Ez a megjelölés azokat a Meindl túrabakancsokat illeti, melyek alkalmasak omladékos, sziklás, gleccserek tarkította ösvények meghódítására. Hágóvas csatlakoztatható hozzájuk.

contagrip

Speciális külső talp, melyek változatos felülettel, különböző gumi kombinációkban hozzájárulnak a legjobb teljesítmény eléréséhez, optimális tapadást biztosítva.

D kategória

"D" - Ez a megjelölés azokat a Meindl magashegyi bakancsokat illeti, melyek alkalmasak extrém környezetben való használatra. Hágóvas csatlakoztatható hozzájuk.

DIGAfix fűzőkampó

A cipő befűzhető egészen az orrészig, így biztosabban fogja a lábfejet és lábujjakat. A tökéletes lábrögzítés főleg hegymászásnál fontos. A fűzőszemek rendkívül laposak és nem állnak el a cipőtesttől. A fűzőlyukkarikák speciális formájának köszönhetően a cipőfűző könnyedén átfűzhető azokon. A fűzőlyukkarikák fémből készültek, ezért rendkívül tartósak.  

GORE TEX®

Szabadalmaztatott ultrakönnyű PTFE (politetrafluoretilén) membrán réteg mikro - porózus felületű. Biztosítja a lábbeli vízállóságát és a megfelelő páraelvezetést. A membránon keresztül a bőr által kipárologtatott vízgőz képes áthatolni, de a kívülről érkező csapadék vízmolekulái nagyobb méretük miatt nem férnek át a pólusokon, így biztosított a vízállóság.

MFS vakuum

Tökéletes illeszkedés az MFS vákuum rendszernek köszönhetően

Tökéletes illeszkedés és méretre igazítás. Ezeket a tulajdonságokat teszi lehetővé az MFS vákuum rendszer. Tökéletes anyagkombináció, technológia és kidolgozás. Az eredmény: semmihez sem hasonlítható járásélmény.

Tökéletes illeszkedés az MFS vákuum rendszernek köszönhetően

MFSystem

Az emlékező hab, a láb mozgásából adódó hő következtében felveszi viselőjének lábformáját. A legújabb AIR-ACTIVE technológia hozzájárul az optimális levegő keringetéshez a bakancs belsejében. Az MFSystem magába foglalja az AIR-ACTIVE technológiát, egy továbbfejleszetett cipő befűzési rendszert és az Air-Active SOFT PRINT talpbetét technológiát, melynek köszönhetően a talpbetét elvezeti a nedvességet a cipő belsejéből.

Terracare ZERO®

Terracare ZERO® - környezet tudatos szemlélet

Bár minden lehetséges dolgot elkövetünk, hogy csökkentsük energia felhasználásunkat és törekszünk környezetbarát energiaforrásokat használni, de még a Terracare gyártási technológia során is termelődik minimális CO2. Ez a mennyiség más cserzőműhelyekkel összehasonlítva rendkívül alacsony, de még így is arra törekszünk, hogy a lehető leghatékonyabb módon óvjuk környezetünket. A Terracare ZERO® programjának keretén belül indítottuk el az erdőtelepítési projektünket is. A fák megkötik a CO2-t, így csökkentik a szén-dioxid mennyiségét a légkörben. Az erdőtelepítési erőfeszítéseinket a világ számos részén független környezetvédelmi szervezetek támogatják. Ha olyan terméket vásárol, mely Terracare technológiával készült, aktívan hozzájárul a CO2 kibocsátás csökkentéséhez. Az erdőtelepítési munkálatainkat a világ számos részén független környezetvédelmi szervezetek ellenőrzik. Ezt a projektet a „Carbon Fix Standard” (www.carbonfix.info) fémjelezi, mely világvezető az erdő újratelepítési programokat illetően. Ezt azért tesszük így, mert biztosak akarunk lenni abban, hogy az ön pénze a megfelelő helyre kerül. Ha szeretné megnézni, hogy melyik projektet támogatjuk éppen, csupán a megvásárolt termék címkéjéről kell leolvasnia és beütnie az ott található sorozatszámot és nyomni egy enter billentyűt. Ezek után feltárul ön előtt a Terracare ZERO® világa.

Vibram®

A technológia névadója az olasz származású Vittorio Bramani, valószínű a legismertebb a csúcsminőségű lábbelik kategóriájában. Számos gyártó használja az általa kikísérletezett speciális gumikeveréket, melyre a nagy kopásállóság és optimális tapadás a legjellemzőbb.